Gyerekesély program 2009-ben jött létre Mórahalmon a Biztos Kezdet Napsugár Gyerekház. A Gyerekesély program támogatásával működő intézmény célja, hogy a...
Tovább
Infografika Az általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók országos tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyeinek megrendezését mintegy 100 millió forinttal...
Tovább
Roma Kultúra A különböző kultúrák közelítésére, a művészet által generált párbeszédre sarkallt a Free-Presszionista és Roma Műhely Egyesület sorozata, a FREE...
Tovább
Szociális Földprogram Kaposfő község Somogy megyében, a leghátrányosabb helyzetű (LHH), kadarkúti kistérség települése. A települési önkormányzat évek óta széleskörű közösségépítő...
Tovább
Infografika 149 110 000 forint támogatás került megítélésre a Határtalanul! program Együttműködés gimnáziumok között című pályázati kiírás keretében a 2014/2015-ös...
Tovább
felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázatot hirdet a Közfoglalkoztatással egybekötött szociális földprogram megvalósításának támogatására...
Tovább
Magazin Megjelent a Támogatáskezelő Eszencia című online magazinjának negyedik, januári száma. A magazinban válogatást láthatnak az év első hónapjában honlapunkon megjelent érdekes...
Tovább
Infografika A Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése című projekt célja, hogy integrált térségi programokon keresztül...
Tovább
beadási határidő Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a tisztelt pályázókat, hogy már csak két napig lehet pályázatot benyújtani a Nemzetiségi...
Tovább
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176