Nemzeti Együttműködési Alap
Felhívás

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásra civil szervezetek részére 2016.” című pályázati kiírása.  A pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása.

 

A civil szervezet működéséhez jelen kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezetek által gyűjtött és a számviteli beszámoló eredmény kimutatásában / levezetésében külön „adományok” soron feltüntetett adomány után járó öt százalékos normatív kiegészítés eléri a 10.000,- Ft-ot (a számviteli beszámolóban adományként feltüntetett összeg legalább 200.000,- Ft). Az adományok után járó normatív kiegészítésként nyújtott működési támogatás legfeljebb 500.000,- Ft értékig biztosítható.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

 

A pályázatokat legkésőbb 2016. augusztus 8. napjáig, kizárólag az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

 

Az alábbiakban elérhető a felhívás és mellékletei.